Mágikus macskák egykor és ma

A macskák már ősidők óta szoros kapcsolatban vannak a természetfeletti erőkkel és a mágiával, szerepet kaptak a régi mondákban, a különböző népek mitológiájában. Istenek bújtak macskaformába, vagy éppen ez az állat a segítőjük, a hírvivőjük. A macska nem véletlenül az egyik legkedveltebb házi állat már az ókortól kezdve.

Az egyiptomi istenek között fontos szerep jutott a macskáknak. A macskát mindenekelőtt Bastet istennő állataként tisztelték. A gyermekek születéséért és a Hold égi útjáért felelős termékenységistennőt gyakran ábrázolták macskafejű asszonyként. Az emberekre nagy érzelmi hatással volt a macskák éjszakai kalandozása, vagy a kicsinyeit gondozó macskamama nagy odaadása. Lenyűgözte őket a sötétben hirtelen, hang nélkül felbukkanó, majd eltűnő macskák eleganciája, tisztasága, titokzatos szemük furcsa villanása...

Végül pedig a macskák függetlenségére is felfigyeltek, hiszen kedvelik az embert, és értékelik az együttélést, ám megvannak a saját, kifürkészhetetlen útjaik, és gazdájukkal egyenlőnek tartják magukat. Az istennő központja a Nílus deltájától keletre fekvő Bubasztisz városa volt. Amikor Kr.e. 950 körül Sesonk fáraó itt rendezte be fővárosát, az istennő tisztelete hamarosan az egész országban elterjedt. A Kr.e. 450-ben erre utazó görög történetíró, Hérodotosz beszámolt a gyönyörű, 300 méter hosszú templomról, amelyet Bastet istennő tiszteletére építettek. Az épület több ezer macskának adott otthont, s ezekre a rendkívüli tiszteletnek örvendő macska-papok vigyáztak. A templomot 30 méter széles vizesárok övezte, a gazdagon díszített főcsarnokban pedig ott magasodott az istennő szobra. Az ország összes városában emeltek pompás Bastet templomokat, és az egyiptomiak nagy része fából, agyagból vagy fémből készült macska-amulettet hordott magánál. Tavasszal zarándokok százezrei vándoroltak Bubasztiszba, hogy egy nagyszabású ünnepségen tánccal és énekszóval, finom ételekkel és gazdag áldozatokkal ünnepeljék az istennőt.

Az ókori Egyiptomban nagy tiszteletben tartották a macskákat, részben azért, mert az elszaporodó rágcsálók komoly gondokat tudtak okozni a gabonaraktárakban, részben azért, mert a macskák a rágcsálókon kívül a kígyókat is megölték. A házimacskának igen jó volt a dolga, gondosan ápolták, és ha kigyulladt a ház, a macskát előbb mentették ki, mint a saját gyerekeiket. A macskák különleges védelmet élveztek: sok helyen halállal büntették, ha valaki véletlenül vagy akarattal megölt egy állatot. Ha a család macskája elpusztult, az egész família gyászruhát öltött, szomorú énekeket énekeltek, és a nagy veszteség jeleként leborotválták szemöldöküket. Azért, hogy a cica később újra visszatérhessen az életbe, testét illatos olajokkal dörzsölték be, és bebalzsamozták. A múmiákat tarka szalagokkal tekerték körbe, és egy parányi fából, bronzból vagy mészkőből készült koporsóba tették. A bebalzsamozott macskákat Basztet per-baszteti templomába vitték eltemetni. A régészeti feltáráskor több mint 300.000 macskamúmiát találtak itt. A macskák túlvilági jólétéről úgy gondoskodtak, hogy játékokat és egérmúmiákat tettek melléjük. 1890-ben a régészek Bubasztisz romjai közelében sok százezer macskamúmiát találtak.

A macskakultusz erejét jól példázza az az i. e. 525-ben lezajlott hadjárat, mely során II. Kambüszész, perzsa király meghódította Egyiptomot, miután Pelusium ostrománál katonái fedezéséhez élő macskákat használt fel, mivel rájött, hogy emiatt hadseregével az egyiptomiak nem lesznek hajlandók harcba szállni. A csel eredményes volt, az egyiptomiak inkább megadták magukat, semmint hogy a szent állatokat megsebesítsék.

A IV. századra azonban a Római Birodalomban is elterjedtek a cicák, és Európa germán népei körében nagy tiszteletnek is örvendtek. Freyának, a szerelem és anyaság istennőjének szimbóluma ugyancsak a macska volt.

A buddhizmus szerint a macskalét a jók kiváltsága, a paradicsomba való belépés előszobája. Kínában is természetfölötti képességekkel ruházták fel a bársonytalpú kis négylábúakat: az ártó szellemek, démonok ellenségeinek tartották őket, akik mágikus erővel bírtak. A kínai asztrológiában helyenként a nyúl évét a macska évének nevezték el, és az év szülötteinek személyiségét a macskáéhoz hasonlítják. Japánban ugyancsak szerencsehozónak tartották - és tartják ma is. A legenda szerint az egyik templom szerzetesének macskája úgy mentette meg egy gazdag és magas rangú ember életét, hogy elcsalta az alól a fa alól, amelybe nem sokkal ezután belecsapott a villám. Mohamed prófétáról feljegyezték, hogy egy alkalommal inkább óvatosan letépte díszes ünneplőruhája ujját, mintsem megzavarja édes álmukban a köntösén alvó kiscicákat. A macska jelképezi a Másvilág, Túlvilág őrzőjét. Rómában szentek voltak Diána számára. A muszlim világban a macskát azért is tisztelik, mert megmentette Mohammed prófétát egy kígyótámadástól. Ezért is gondolják, hogy egyes cirmos macskák fején az M mintázat Mohammedet jelöli. Ám nem minden nép tartotta a szerencse hírnökének a macskákat. Míg a mohikán indiánok istenként tisztelték, testvéreik, a kecsua indiánok alapvetően gonosz, félelmetes erőt láttak benne. "Isten teremté a macskát, az ördög az egeret"- tartották még az időszámítás kezdetén a rómaiak.

A középkor vége felé a macskák tisztelete az ellenkező végletbe csapott át. A macskagyűlölő egyházatyák a középkorban már úgy vélték: a démonok, az ártó szellemek, az ördög s a boszorkányok macska képében kísértenek a földön. Ördögi eredetét részben az éjszakai kóborlásaiban, nesztelen járásában, sötétben világító szemében vélték felfedezni, másrészt viszont különös megérző képességét tartották ördöginek. A keresztények híresztelésére, miszerint a fekete macskák álruhás démonok, számos fekete macskát tartó nőt boszorkánynak bélyegeztek és máglyán égettek el. Ha a fekete macska bement egy súlyos beteg szobájába és az illető meghalt azt is a macska természetfeletti képességének tulajdonították. Történelmi tény, hogy IX. Gergely pápa 1233-ban a fekete macskákat Sátánnak nyilvánította. Ezzel macskák ezreit égették el elevenen. Ez is egyik oka annak, hogy miért van olyan kevés belőlük.

Mások szerint viszont a macskák segítő szerepet töltöttek be a boszorkányok mellett, kísérő szellemek voltak, akik szolgaian hajtották végre gazdáik utasításait: a tej megsavanyításától a háziállatok elpusztításán keresztül a krónikus betegségek előidézéséig és az ellenség elpusztításáig mindent. A macskát démonnak tekintették, akit maga az ördög bocsátott a boszorkány rendelkezésére.

Mivelkorábban a macskák a pogány istenségek szent állatai voltak, ezért a keresztény egyházak üldözték őket, 1484-ben VIII. Ince pápa az "ördöggel szövetkező, pogány állatoknak" minősítette a macskákat, ezért az emberek egy része bajok esetén a titokzatos macskákat tette felelőssé. A szószékről gyakran felhangzott a vád, hogy a boszorkányok az éj leple alatt fekete macska képét magukra öltve indulnak útjukra, melyen az ördög várja őket.

Az emberek a macskákat tartották minden baj okozóinak, ott pusztították őket, ahol csak érték. Ünnepnapokon a templomtoronyból a mélybe hajították, máglyára vetették, halálra korbácsolták, vagy forró vízbe fojtották szegényeket, Isten félreértett dicsőségéért kínozták, bántották, ölték őket. Aki éjszaka kószáló macskával találkozott, az mindent elkövetett, hogy a lehető legkegyetlenebb módon végezzen vele. Sokan még ma is azt hiszik, hogy a fekete macskák balszerencsét hoznak, hiszen még a mesekönyvekben is főként a gonosz boszorkány társaként jelennek meg. Úgy tűnik, a sötét babona még ma is él.

A macskák tetemét gyakran befalazták, hogy távol tartsák és elrémisszék a szellemeket a házaktól, máskor azért ölték meg e jobb sorsra érdemes állatokat, mert gyógyító szereket akartak csinálni belőlük. A szárított macskamájat például a hólyagkő ellenszerének tartották, a különféle viszketegségeket pedig árpaliszt hamujából és macskavérből kevert kenőccsel próbálták kúrálni. A hiedelem szerint a bejárat alá elásott macskafarok megóvja a bentlakókat a betegségektől.

Egyes kutatók véleménye szerint a középkori macskaállomány csökkenése segítette elő az egerek és a patkányok elszaporodását, amelyek köztudottan a különféle járványok terjedéséért voltak felelősek. Sokan ennek tudják be az 1347-1349 között lezajlott nagy pestisjárvány gyors terjedését is.

Európában csupán egyetlen embercsoport tartott ki mindvégig a cicák mellett, a tengerészek. A hajósok meggyőződése szerint a macskák szerencsét hoznak, és felkeltik a kedvező szeleket. Az is fontos volt, hogy a "fedélzeti kandúr" kordában tartotta a hajókormányt veszélyeztető rágcsálókat. A tengerjáró hajók a világ minden szegletébe eljuttatták a házimacskát, ami néha kellemetlen meglepetéseket is okozott. Akadtak szigetek, ahol a macskák szinte teljesen kiírtották a bennszülött állatokat, amelyek addig hírből sem ismerték ezeket a félelmetes vadászokat.

A nyilvános macskaégetéseknek csupán XIII. Lajos (1601-1643) tiltó törvénye vetett véget. Lassanként Európa-szerte megszűntek a boszorkányégetések, majd a macskák sorsa is jobbra fordult. A vikrotiánus időkben ismét fellendült a doromboló kedvencek tartása, és 1871-ben a nevezetes londoni Kristálypalotában megrendezték az első macskakiállítást, amely azután hagyományosan minden évben jeles társadalmi eseménnyé vált.

Angliában a fekete macskáról azt tartják, hogy szerencsét hoz, a cirmosról pedig azt, hogy képes meglátni a szellemeket, kísérteteket, tündéreket és egyéb természetfeletti lényeket. A parajelenségek néhány angol kutatója szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy akit gyermekkorától kezdve (cirmos) macskák vesznek körül, az maga is érzékenyebbé válik a természetfeletti megnyilvánulásokra. A macska állítólag az időjárást is meg tudja jósolni. Ha például a saját farkát kergeti, akkor eső vagy vihar várható, ha pedig a tűzhely közelébe húzódik, akkor miden bizonnyal hó és fagy közeleg. Az is igen elterjedt vélemény, hogy előre megérzik a földrengéseket és az egyéb természeti katasztrófákat.

Köztudott, hogy a macskák teljes lénye gyógyító. Dorombolásukkal és mérhetetlen szeretetükkel csökkenteni tudják az emberekben keletkező feszültségeket, így a szívbetegségek kialakulásának kockázatát is jelentősen csökkentik. Kísérletek kimutatták, hogy macskasimogatás közben kimutathatóan csökken a vérnyomás és a koleszterinszint. Ezenkívül amikor cicákat simogatunk, megfeledkezhetünk saját fájdalmainkról is.

A macska a nőiesség és a függetlenség jelképe. A nő mindig szeretné magát olyannak képzelni, amilyen szerinte a macska: titokzatosnak, elegánsnak, hajlékonynak, és egy icipicit ragadozónak. A misztérium, mágia mellett a macska a függetlenség szimbóluma. Segít az energiamezők tisztán tartásában, az energiarablás megfékezésében és az ellazulásban. Példát mutat, erőt kölcsönöz, hogy gyorsan és ösztönösen cselekedjünk, hogy az életet játékként, az összetűzéseket tréningként, motivációs gyakorlatként fogjuk fel. Megmutatja, hogy időt kell szakítani magunkra, a feltöltődésre. Óvjuk meg szabadságunkat, legyünk éberek, aktívak és öntudatosak, vállaljuk a felelősséget az életünkért.

Egyes macskákkal kapcsolatos babonák a 21. században is fennmaradtak, például vannak akik úgy tartják, hogy balszerencsét hoz, ha egy fekete macska keresztezi az útjukat. Az angolszász országokban az október végi halloweent megelőzően az állatvédők rendszerint nem adnak örökbe fekete példányokat, mivel tartanak attól hogy egyes befogadók csupán a tréfák vagy hiedelmek miatt kívánnak hozzájutni ezen állatokhoz, esetleg sátánista rituálék keretén belül kívánják feláldozni őket.