Rólam

"Múlt nélkül nincs jövő, s mennél gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe" hangzott el egykor Babits Mihálytól. Weboldalam nevének apropóját is a fenti idézet tartalma adta, hiszen egyaránt foglalkozom a múlt feltárásával, Őseink gyógyító tevékenységének megismerésével és alkalmazásával, másrészt a történeti múlt kutatásával.  A Táltosasszony Örökében ennek a tudásnak állít emléket, hiszen egykori, női és férfi táltosaink gyógyítók, varázslók és tudósok voltak egyben.

A lélekgyógyászat szintjén is tudvalévő, hogy minden probléma gyökere a múltban ered, melyet, ha a jelenben nem oldunk fel, az tovább gyűrűzik a jövőbe.

Több mint 10 éve foglalkozom a láthatatlan világ megismerésével és általa másokon való segítéssel. Az elmúlt évek során többféle tanfolyamot elvégeztem és folyamatosan képzem magam, hiszen aki belelát a spirituális világba tudja, hogy végtelen sok oldala van és egy soha véget nem érő tanulást jelent a megismerése.

Mivel mindenki problémája más jellegű, a megoldásuk is különféle készségek együttes alkalmazását kívánja meg. Tanácsadásaim során ezen eszközök kombinációját alkalmazom minden esetben egyénre szabottan. Különféle jóskártyák segítségével elemzem ki a lélek problémáinak gyökerét, és ajánlok megoldási lehetőséget a fizikai és lelki EGÉSZ-ség helyreállítására, az adott probléma megoldására.

Kedvenc technikám a saját magam által továbbfejlesztett kombinált EFT (akupresszurán, pszichoterápián és neurolingvisztikus programozáson alapuló) eljárás, mellyel nagy hátásfokkal lehet oldani az energiatestben blokkokat képező félelmeket, traumatikus emlékeket, érzelmi, szorongásos és önsorsrontó zavarokat.

A sok esetben tévesen "rontásnak" tulajdonított bajok mögött valójában rengetek ok húzódhat meg. Ilyenek lehetnek a gyermekkorban eredő énkép zavarok, párkapcsolati konfliktusok által okozott önértékelési problémák, melyek esetében rendkívül hasznos gyógymód a lélek sebeinek gyógyítása. Előző életből hozott, karmikus vagy örökölt traumák oldása szintén megoldást kínálhat. Betegségek lelki hátterének feltérképezésében és oldásában is tudok segíteni, hiszen minden testi rendellenesség kiindulópontja a lélek zavaraiban keresendő.

Sok esetben hívom segítségül a mágia eszközeit, melyek alatt valójában a teremtő energiák összpontosítását és az életünk általuk való alakítását kell érteni.

Az általam alkalmazott főbb területek:
- Tarot, Kipper, Cigány és Lenormand kártyával történő jóslás, javaslás, tanácsadás, sorselemzés
- Royal Sybilla (Királyi Jósnő) eszköztár
- Energiagyógyászat EFT (Érzelmi Felszabadítás Technika) alternatív gyógymód és személyiségfejlesztő módszer
- Mágiák
- Radiesztézia és ingahasználat
- Fitoterápia
- Agykontroll
- Csakragyógyászat

Ezenkívül nagyon sokféle kiegészítő módszert alkalmazok.

Alapelvem, hogy visszaadjam a hitet és a reményt, kiutat mutassak a válságos élethelyzetből, így senkit nem engedek rosszabb lelkiállapotban távozni, mint ahogy hozzám érkezett.

                                                               Szeretettel várom jelentkezésed!

                                                                                                             Georgina

© 2022 TÁLTOSASSZONY ÖRÖKÉBEN
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el