Rontáslevétel és védelmező mágia

Mikor van okod rontásra gyanakodni?
- ha folyton fáradt vagy, reggel alig van erőd kikelni az ágyból
- ha egyre több negatív dolgok történik veled
- egyre többször rossz kedved van, sokszor minden ok nélkül
- betegségből betegségbe esel
- a háztartási gépeid egymás után mondják fel a szolgálatot

A rontás és átok nem más, mint egy külső személy által felénk irányított nagyon erős negatív energia, amely a meggyengült energiarendszerrel rendelkező célszemélynél komoly problémákat okozhat, mind lelki, mind fizikai szinten is. Létrejöhet egy rosszindulattal odavetett kívánság, szidalmazás révén. Gyakran a másik féltékenysége, irigysége váltja ki.

Jó tudni azonban, hogy komoly, igazi pusztító erővel rendelkező rontást csak jól felkészült szakember tud küldeni. De igencsak keveseknek áll érdekében, hogy hatalmas összegeket áldozzanak  arra, hogy másokat tönkretegyenek.

Előfordul, hogy valamilyen negatív entitás ragadt rád, ez okozza a problémádat. Jó eséllyel begyűjtheted egy temetőben például.

A rontások kis százalékáért egy emberi akarattal teremtett lény, az elementár felelős, melyet szintén a rosszindulat hoz létre. Az elemtár okozta megszállást az általános rontáslevétel nem szünteti meg. Jellemzően elszívja az életenergiát, betegségeket okoz. 

Ugyanakkor az esetek többségében elmondható, hogy nem szükséges külső személy ahhoz, hogy szerencsétlennek érezd magad. Elég csak folyton mindenben a rosszat látnod, alul értékelned magad, önbizalomhiánnyal küzdened, stb.

A negatív energia feltérképezéséhez egy kártyás elemzést készítek. Amennyiben beigazolódik a rontás gyanúja,  rontáslevételt alkalmazok, melyre többféle technikát is használok.

Ha nem találok rontást, akkor kielemzem mi okozza a problémád és megoldási lehetőségeket, valamit energetikai tisztítást javaslok.

Mit nyerhetsz a rontáslevétel által?

A rontáslevétel során nemcsak megtisztítom az energiarendszered a negatív, káros energiáktól, de készítek egy erős védelmi mágiát is, valamint otthon végzendő feladatot is kapsz, melyhez biztosítom az eszközöket.

A szertartás után sokkal energetikusabbnak fogod érezni magad, megkönnyebbülsz, szinte más színben látod a világot. Megszűnik a fojtogató, rád nehezedő nyomás. Korlátok helyett lehetőségekbe botlasz, gáncsoskodó emberek helyett segítséget adó lehetőségek jönnek feléd.

Továbbá ajándékba adok egy feltöltött védelmező karkötőt is a bal csuklódra, mely segít a beérkező negatív energiák kivédésében.


Mennyibe kerül a rontáslevétel?
A szertartás ára 20.000 Ft.
Előfordulhat, hogy több alkalomra is szükséged lesz, de az esetek többségében egy alkalom is elegendő szokott lenni.

Generációs vagy családi átok oldása:
Hetediziglenes, több generáción átívelő átok. Csak egyeneságon öröklődik. Családon belül okoz ismétlődő problémákat több generáción keresztül. 
A legkomolyabb rontáslevételi szertartás szükséges a feloldásához. 
A szertartás ára 40.000 Ft.

© 2022 TÁLTOSASSZONY ÖRÖKÉBEN
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el