Táltosasszony Örökében

Van a magyar ősi hitvilágnak egy távoli szeglete, melyben táltosok és táltosasszonyok gyógyították az ember fiának, lányának testi-lelki nyavalyáit, erdőt-mezőt járva gyűjtötték a gyógyfüveket, tanácsot adtak az eltévelyedetteknek, megjövendölték az elkövetkezendőt

Őrzők voltak... Őseink örökségének őrzői, akik ápolták és tovább örökítették dicső múltunk emlékezetét az utókor számára, ősi vallásunk papjai, tudósai voltak.

Hiába születtek törvények a magyar nép zivataros századaiban, hogy még az emléküket is eltöröljék, a tudás fennmaradt... Ha csak darabjaira hullva is, ha csak szétaprózódva is, a tudományuk tovább élt.

Lassan a táltosok eltűntek a nyilvánosság fényéből, magukat meghúzva, remeteként tengették tovább éltüket, hogy gyógyulást hozzanak a rászorulóknak. Mígnem szinte teljesen nyomuk veszett a múlt sötétjében.

A középkorban sorra lobbantak a máglyák a boszorkánysággal vádolt tudós asszonyok megégetésére, akik tovább vitték a táltosok tudásának kicsiny szeletét. Kuruzslással vádolták, aki a természet adta kincsekhez folyamodott gyógyírért.

De hiába minden, javasasszonyok, bábák, füvesek, csontrakók, kenők, gyógyítók, jövendőmondók, halottlátók őrizték tovább a titkot.

Mára már csak népi hitvilágunk babonás képzeteiként maradt fenn nyomokban az ősi tudás, hogy az arra érdemesek megértsék a táltosok ősi üzenetét és felhasználva elődeink örökségét, szent magyar hagyatékunkat tovább mentsük az utókor számára.

Őrzők vagyunk, ahogy azt Ady versbe szőtte:
"Ma sem engedik feledtetni
Az ember Szépbe-szőtt hitét
S akik még vagytok, őrzőn, árván,
Őrzők: vigyázzatok a strázsán."